'Hagyjad őket, ilyen ez a Magyarország'

Említésre méltó események nélkül zajlott a Critical Mass nevezetű kerékpáros felvonulás Budapesten. Amely tényt egyébként nem fanyalogva, hanem éppen a demonstráció súlyát érzékeltetve említjük. Nem tudunk ugyanis jelenleg olyan hazai megmozdulásról, ahol, ha egy focicsapatnyi állampolgárnál több jön össze, akkor semmi felkavaró, megbotránkoztató vagy riasztó nem történik. Abban, hogy több tízezer ember komótosan, vasárnapi hangulatban végigteker a városon, ilyen viszonylatokban valóban nem találni említésre méltót.

A rendezők ismét rekordról számoltak be: becsléseik szerint 80 ezren jöttek el, hogy demonstráljanak az élhetőbb környezetért, a szmog nélküli városért, a bicikliutakért, vagy egyszerűen csak, hogy jelezzék, szeretnék jól érezni magukat, ha hosszabb időre nem, legalább egy vasárnap délután idejére.

Szkepticizmusunkkal kétkedve fogadtuk egyébként a bejelentett létszámot, bár az is igaz, hogy a téma szempontjából mindegy, hogy csak 60, vagy valóban 80 ezren tüntettek. Nem a rekord miatt, hiszen a Critical Mass már a tavalyi 50 ezres létszámával is a világ legnagyobb bringás felvonulása volt. Hanem azért mindegy, mert 60 és a 80 ezer résztvevő is azt jelenti, hogy már nem csak a biciklis aktivisták, a futárok, vagy a megszállott sportemberek vonulnak fel. Ilyen létszámnál nyilvánvaló, hogy akik eljöttek, azok az emberek voltak, abban az értelemben, ahogy a politikusok hívnak minket.

Pont emiatt táboroztam le a Parlament előtt, tudván, hogy ezen a helyen az emberek mindig csinálnak valami hülyeséget. Ha éppen nem a falakon belül, akkor azokon kívül.

Háromnegyed órát álltam a Kossuth téren vonuló tömeg partján, de a hely atmoszférája mintha egyáltalán nem hatott volna a biciklizőkre. A közel háromórás vonulás egyharmada alatt egyetlen incidenst láttam. A közismert szélsőjobbos fiatal, Numizma tekert be a Parlament előtti placcra, és kiabált el egy sztenderd kormánygyalázó rigmust, de olyan tökéletes közöny volt a válasz, hogy a srác rövid ténfergés után visszaállt a vonulók közé.

Miközben tudható volt, hogy nem azért nem indult be a spontán kántálás, mert a vonulók mindegyike a bársonyos reformok híve lett volna, hanem mert ez itt egyszerűen nem volt téma. Ahogy jobb országokban sem szokás a politikai ügyeket belekeverni a családi ünneptől a nagybevásárlásig mindenbe.

Nekem pedig az az egy órával korábbi eset jutott eszembe, amikor a felvonulók a Lánchíd pesti hídfőjénél a tér megkerülése helyett a rövidebb irányba vágták le az utat. Hiába terelték őket a szervezők, a több ezres tömeg csak áramlott abba az irányba, amerre a logika és a vasárnapi hangulat diktálta.

"Hagyjad őket - mondta végül dühösen az egyik rendező - ilyen ez a Magyarország!" Én pedig arra gondoltam, bárcsak tényleg ilyen lenne.